Régebben nagyon szerettem a számítógépen játszani. És mint a legtöbb lánynak, nekem is a Sims volt az egyik kedvencem. Sőt, még az új laptopomra is feltelepítettem, bár elég ritkán jut időm arra, hogy játszak is. Én mindig is az ilyen offline játékokat szerettem, most is szívesen játszom Playstation-ön például egy-egy érdekesebb játékot, de valahogy az online játékok sosem tartoztak a kedvenceim közé. Talán azért, mert azok számomra kicsit egyszerűbbek, mármint maga a játékmenet, a grafika meg ilyesmik. De az egyik barátom Zoli imádja az egyik online játékot. Ezen kívül is elég sok áramot használ egyébként is, így elkezdett gondolkozni egy napelemes rendszeren.

Először tavaly év végén ült neki, és most tavasszal is, és arra jutott, hogy a napelem rendszer árak 2019 óta nem változtak szerencsére. Ez nyilván leginkább az erre összespórolt pénz miatt volt nagyon fontos.

Az információk gyűjtését a napelempalyazatok.hu segítségével vitte véghez, ugyanis ezt az oldalt egy szakértő cég üzemelteti. Egy ilyen rendszer kiépítése és a napelem rendszer árak megállapítása a következőképpen néz ki:

először értelemszerűen meg kell keresni egy ezzel foglalkozó céget, Zoli esetében ez a cég a Pentele Solar Kft. volt. Majd ezt követően fel kell venni velük a kapcsolatot, lehet telefonon is, de Zoli a honlapon található árajánlatkérő lap kitöltésével jelezte igényét. Ahhoz, hogy a napelem rendszer áráról pontos információkat kaphasson az ügyfél, egy helyszíni felmérés szükséges, illetve az éves áramfogyasztás mértéke is fontos adat. ha ezek megvannak, akkor tud a szolgáltató egy pontos tervet, illetve árajánlatot készíteni, aminek elfogadása után meg is kezdődhet a munka.