Unokatestvérem most fog érettségizni, otthon kellene tanulni, az egy tény, hogy otthon is van, de hogy nem tanul az is hétszáz. Informatikus lesz, szinte kötelező jelleggel számítógépes játékok a kedvencei. Egy bizonyos szintig jó is, hiszen azt mondják, közösségformáló, és levezeti benne, a játék által a stresszt. De nem úgy, hogy az életévé válik teljesen és nem mozdul ki a szobából. Vannak jópofa számítógépes játékok is, mutatott számomra is néhányat, viszont nekem az már túl modern, de neki a világot jelenti. Meg is értem egy fokig, hisz a reakció ideje is javul, és talán az angol tudásán is segít ez az egész játék, mely számos esetben nagyfokú angol tudást is igényel. Én más projektben vagyok éppen benne.

Új lakásba költöztem, illetve természetesen csak nekem új, amúgy egy 40 éves lakáska, ahol mindent fel kell újítani. A vételkor természetesen ezt is mérlegeltem, de úgy gondoltam, hogy szépen lassan elkezdem felújítani, hiszen nem sietek sehova és így volt jó befektetés, hogy nem teljesen újat vásároltam, de a legnagyobb gondja a fürdőszoba és a WC: ezekkel azonnal kezdenem kell valamit. Azt tudtam, hogy nem lesz egyszerű hiszen nagyon régiek a falban található vezetékek is. Szerencsémre találtam egy nagyon jó oldalt, ami a fürdőszoba felújításokban, és a felújítási tanácsokban, ötletekben élen jár. Szuper, hogy rátaláltam, mert nem is tudom nélküle mihez is kezdtem volna, annyira borzasztó állapotban volt ez a két helyiség. De erőt kovácsoltam az oldal bejegyzéseiből, persze nem csak erőt adott, hanem ötleteket is. Levertem mind a két helyen a csempét, és ahogy tanácsolta az oldal, új helyre vésettem ki a falban a víz és villanyvezetékek helyét, ezzel is megakadályozva azt, hogy esetlegesen egy csőtörés utolérjen.

Akkor most csupaszok a falak és máshova is tudom rakni a zuhanykabint és a mosdókagylót. A WC egy külön kis helyiség, ennek örülök, így ott lehet kialakítani egy kis oázist, hogy béke uralkodjon és jó hangulat ott is. Az oldalon talált tanácsokat megfogadva csempe ügyben arra jutottam, hogy lehet nagyon divatosak a nagyon színes csempék, amit az oldal is taglal, de nekem valami letisztult és egyszerűre van szükségem csempe tekintetében a WC-ben. Tehát a wc csempe legyen egyszerű, és sugallja a békét. A wc csempe méretének és lerakási módjának is utána olvastam eme remek oldalon. Az én Wc-m egy viszonylag kis helyiség, ezért a túl nagy wc csempe lapok nem illenek oda, mivel összenyomnák a teret, így majd egy kevésbé nagyot fogok választani. A szín tekintetében kis helyiségekhez az oldal azt a tanácsot tudja adni, hogy világosabbat válasszunk, hiszen azzal is tudjuk optikailag növelni a teret.

Amit nagyon örülök, hogy megtaláltam, az pedig nem más, mint a csempe lerakási módok és azok nevei. Nem tudtam, hogy van a sima lerakás és létezik egy diagonál nevű is, hála az istennek az oldal a bejegyzések mellé fényképeket is mellékel, ezért láttam, hogy ez a diagonál mennyire jól néz ki a padlón lerakva, természetesen ezt fogom kérni a burkoló mestertől, ha már rátaláltam, legyen nagyon szép és esztétikus a Wc-m. Azóta ezt a tanácsokkal teli oldalt minden barátnőm számára ajánlom, hiszen kinek nem jön jól egy ilyen útmutató, a felújítást online vezető segítség.